2013. július 21., vasárnap

Gerecse Maraton és Gerecse Trail - 2013.07.20-21.



Szombaton a Gerecse Maratont rendezték meg, amit nem hagyhattam ki, hiszen itt van singlespeed kategória és ezenkívül, mint minden Mountainbike Challange futam ez is része az SSHS-nek és így újra összemérhettem magam más egysebességes bringásokkal. 3 távon lehetett indulni, kis kör gyerekeknek, rövid kör (26 km), rövid+nagy kör (66 km kb 1700 m szinttel). A rajt-cél területnek idén a tarjáni sportpálya adott otthont.

A Turul Kupa nem igazán vett ki belőlem sokat, aznap estére már visszaállt a pulzusom a normálisra, csak a lábaimnak volt szüksége pihenésre. Ez a helyzet szokott gondot okozni nekem, mert ilyenkor a lábaim még nem úgy forognak a következő két-három napban, mint kéne, de a szervezetem meg menne, ilyenkor szoktam elmenni futni, hogy megkapja a szükséges ingereket a keringésem. Szerdán, több mint három hét kihagyás után, ültem montira az MTB Piknik után először, gyakorlatilag észre sem vettem ezt a kihagyást, úgy ment, mint előtte, sőt inkább jobban, egyedül a Velencei-hegység poros emelkedőivel kellett küzdenem, mert alig tudtam állva kipörgés nélkül haladni. Több kerékpáros esemény is volt ezen a héten, az egyik a Gázló, ezen még gondolkoztam, de nem tudott lázba hozni, már nem az az esemény, mint régen volt (persze, lehet hogy letekerem idén még valamelyik hétvégén a klasszikus távot). A másik rendezvény Pesten egy időfutam volt, de ez nekem inkább a vicc kategória, pár kilométeres időfutam drága nevezési díjért, lényegében elrajtol az ember, aztán mire eléri az utazósebességét már fordulhat is vissza. A harmadik esemény az XCO OB, ez az ami engem abszolút nem érint, de a gerecsein kívül volt egy negyedik esemény is, az UCI kategóriás országúti verseny, ezt szívesen bevállaltam volna, de nincs hozzá csapatom és lehet kellő rutinom sem, hogy be tudjam fejezni a versenyt. Így maradt a Gerecse Maraton, de nem tenném a maradék kategóriába, mert szívesen indultam itt, sőt akartam is indulni.
Viszonylag közel van Tarján, így nem kellett korán kelni, de mivel nagyon későn aludtam el, mert megint túlettem magam, ezért a fél hetes kelést nagyon korainak éreztem. Szerencsére reggeli közben már felébredtem, bedobtam a bringát és indultam Tarjánba. Itt megjegyezném, hogy pl az az egyik nagy különbség az országúti és az mtb versenyek között, hogy a montisok a rajt előtt másfél órával már mind ott vannak, az országútisok meg alig-alig. Rajtszámátvétel, beszélgetés után gyorsan mentem melegíteni, mert kicsit csúszásban voltam, aztán a melegítést is végigbeszélgettem, ami így kb nem ért semmit vagyis mégis, mert feltűnt, hogy nem áll jól a nyergem a múltkori esés óta, ezért állítottam rajta egy kicsit.

A rajtnál beálltam Pichner Józsi csapattársam mellé. A pálya eleje sík volt, emiatt folyamatosan csorogtam hátrafelé, ez kicsit aggasztott, mert az első emelkedőn biztos akadályt fognak jelenteni a síkon elfáradó váltósok. Ez pontosan így is történt, terepre érve beállt a sor, próbáltam kerülgetni az előttem haladó, a nyomvályúban kicsúszó bringásokat. Az első emelkedőn természetesen le kellett szállnom, mivel beállt az út előttem. Ezután egy hosszabb szélesebb mászás következett, itt szépen tudtam előzgetni és a végére felértem Tukira, aztán az utána jövő lankás emelkedőn Fityiszre is. Tuki is felért és hamar továbbment, egyikünk sem reagált rá, de csak pár méter előnye volt. A valódi kihívás a gyengébb váltósok kerülgetése volt, egy meredek emelkedőre fordultunk rá, itt sajnálom, hogy Fityisz mögött mentem, ki kellett volna kerülnöm az egész sort és felmenni erőből, mert ilyen lassan kínszenvedés volt mászni. Lefelé nagyon megszívtam, beragadtam egy nagyon, nagyon lassú bringás (Henger) mögé, Fityisz meg csak távolodott, bár ez volt kisebbik a baj, nagyon féltem az előttem menőtől, mert olyan lassan ment, amiből már el lehet esni, mert nem visz át az akadályokon a lendület, aztán az egyik elágazásban elmentünk rossz irányba pár métert, de a plusz időhátrány ellenére legalább meg tudtam előzni. Ha eddig nem derült volna ki, engem csak az egysebességes verseny érdekelt. A lejtő alsó szakaszán ügyesen kirepült a kulacstartómból a kulacsom, nem álltam meg érte, az volt a terv, hogy majd veszek föl a rövid kör frissítőpontján egy pohár vizet, aztán valahogy megúszom egy kulaccsal a nagy kör frissítőjéig. Felfelé újra visszaelőztem azokat, akik az eltévedéskor megelőztek, bár úgy éreztem, hogy kevés az emelkedő, legszívesebb csak felfelé mentem volna. A hosszú lapos emelkedőn egész jól haladtam és az utána következő szántóföldes szakaszon már megláttam magam előtt Tukit és Fityiszt. Közeledtem hozzájuk, de csak lassan, a hullámos részeken nehéz egysebivel faragni az előnyükön. Feltűnt egy motoros a pályán, eléggé zavaró volt lefelé, mert nem láttam tőle semmit, közben utolértem egy Crosskovácsis kis srácot (a gyerekverseny győztesét), a technikásabb részeken nagyon jól haladt, én sem tudtam ott gyorsabban menni, ügyesen ment, amikor megelőztem mondtam is neki. Ezután nem igazán tudtam, hogy mi van, jöttek velem szembe más versenyzők, nekem meg mutogatják, hogy menjek csak tovább. Lassan, de leesett, hogy most visszamegyünk a célterületre és utána újra ezen az úton megyünk ki a nagy körre. Nem tudom hogyan, de a faluban egy utcával hamarabb kanyarodtam balra, amivel egy plusz 4-5 perces karikát tettem a falu körül, éreztem, hogy rossz felé megyek, vissza is fordultam, de aztán továbbmentem a rossz irányba. Nem én voltam az első, aki a rossz irányból érkezett, mert a pályairányítók rutinosan tereltek engem. Kezdtem ideges lenni, elfelejtettem megállni a frissítőnél is.

A pálya következő 6-7 km-e nem nyerte el a tetszésemet, szinte sík volt és rázott is, közben hátulról érkeztek a váltósok, singlespeeddel tiszta szívás, mentálisan teljesen szétestem. Ezt a szakaszt végighisztiztem, megfogadtam, hogy ide többet soha nem jövök, elmondtam jó párszor hangosan is. Lemondtam arról, hogy a többieket utolérem. Aztán nagy nehezen elkezdődtek az emelkedők is és kezdtem helyrejönni, bár tavalyhoz képest mindegyik rövidebbnek és könnyebbnek tűnt, valószínű a sár miatt. Előztem vissza az embereket, mindig megjelent előttem valaki, egy dolog aggasztott, biztos nem lesz elég az innivalóm a következő frissítőpontig és a mostani is túl sűrű az ízlésemnek. A meredek, technikás lejtő előtt majdnem utolértem a sorban következő bringást, de lefelé meglépett, mondjuk én elég óvatosan mentem le, de állítom tavaly jobban tapadt itt a talaj, most szinte végig állt a hátsó kerekem. Aztán a következő meredek emelkedőn utolértem és láttam, hogy Máté az, aki szintén egysebivel van. Elég küzdős volt ez az emelkedő, egy rövidet bele kellett tolnom, mert nem akartam teljesen kicsinálni magam, bár az megnyugtatott, hogy a váltós kolléga is tolta itt. Egy egyenesebb részen megláttam magam előtt Tukit, kb egy perc előnye lehetett, úgy számoltam, hogy a majd a következő hegy elejére utolérem, de a hegy tetején a könnyebb szakaszon nagyon közeledtem rá, ő állva dolgozott, nekem meg könnyedén ment ülve. A csúcsra megfogtam, kicsit gurultam mögötte és átvettem a vezetést, gondoltam, hogy jön velem, de kis idő múlva hátranéztem és nem volt mögöttem. Egy merevvillás bringával elég fájdalmas lejtő következett, kellett rajta dolgoznom rendesen, nem lehetett csak úgy engedni a bringát (ami az én stílusom) és durván szétrázott, a lejtő alján már fájtak a savas lábaim a rázkódástól. Tavalyról emlékeztem, hogy itt lesz a frissítő, megálltam, bedöntöttem magamba 5 pohár folyadékot és megtöltettem a kulacsomat. Azt az információt kaptam, hogy kb 2 percre van előttem Fityisz. Mikor elindultam a frissítőről akkor érkezett meg Tuki. Mennem kellett, mert meg akartam fogni Fityiszt és végleg lerázni Tukit. Tisztán emlékeztem tavalyról a pályára, ez az én emelkedőm, hosszú murvás nem túl meredek, de hosszú, mentem ahogy csak tudtam rajta, néha visszanéztem a kanyarokban hátha jön Tuki, de nem látszódott, minimum egy perc előnyöm volt vele szemben, de előttem sem jelent meg senki. A murvás utat egy meredek avaros emelkedő váltotta, itt felrugdostam a bringát és még mindig nem láttam Fityiszt, a tetőn már lemondtam róla, hogy utolérem, mert már csak lejtők és szinte sík következik, ahol nem lehet ledolgozni a hátrányomat. A gyors lejtőn pillanatok alatt leértem Vértestolnára, figyelni kellett a jelöléseket nagyon, mert sok volt a kereszteződés, egy helyen meg kellett állnom és keresni a jó irányt, de megtaláltam a szalagot és nem lett baj belőle. Az építési törmelékkel betömött gödröket nem értem, kinek jó ez, az autók gumiját is ki tudja vágni, majdnem ezen ment el Táncos Sanyi első helye is, mondjuk a megoldást a szervezők részére nem tudom. A célig tartó, hosszú unalmas szakaszon már nem erőlködtem se előttem, se mögöttem nem volt senki, néha azért hátranéztem, hogy nem jön-e Tuki, de nem jött, mindösszesen a falu előtt előzött meg egy Mesterbike-os, akivel utoljára a hegytetőn találkoztam miközben a gumiját szerelte. Az utolsó fél óra kb beillett levezetésnek is. A célba beérve tudtam meg, hogy SS 4. felnőtt férfi 2. lettem. A célomat nem sikerült elérnem, szerettem volna egysebességes kategóriában dobogóra állni, a felnőtt 2. helyem meg kész vicc, ennyire nem volt mezőny nálunk (mint általában), villogni lehet vele, de én tudom az igazságot.
A verseny után elég sokáig ottmaradtam, teletömtem magam sütivel, aztán elbeszélgettük az időt és meg lehetett csodálni az egyszerre több faágat a szájában cipelő vizslát.
Annak ellenére, hogy sokat hisztiztem verseny közben, pozitívan zártam ezt a versenyt, a faluban az eltévedésemről elsősorban én tehetek, a pálya jelölése nem volt annyira jó, de nehéz ezt a pályát hülyebiztosra kijelölni, mert nagyon sok az elágazás. A pályát teljesítés szempontjából könnyűnek mondanám, de lefelé figyelni kell, mert van pár nehéz és veszélyes lejtő. Viszont a táv kb negyede egysebességessel nekem szörnyű, lehetne helyette még egy vagy kettő hegy :) . Jól éreztem magam.
És ami még fontos, 3. hete nem ettem verseny közben, kezd érdekessé válni.

A történetnek még nincs vége, vasárnap a Gerecse Trail futóversenyen indultam el. Ezt már hamarabb elterveztem, mint a monti versenyt, ki szerettem volna próbálni egy ilyen típusú versenyt is, bár túl sokat nem készültem rá, eddig mindösszesen háromszor futottam terepen (a parkban vagy földúton futás nem minősül terepnek). 14,6 km hosszú, 525 m szintemelkedésű körön zajlott a verseny (Tardos- kék háromszög Gerecse, kék háromszög lefelé- piros - vissza körbe a kéken Tardosra), az indulók választhattak, hogy ebből egy vagy két kört teljesítenek. Én az egy kört választottam, az 5 órás limitidő ellenére sem akartam túlélőre venni a figurát, inkább egy minél jobb időt szerettem volna összehozni, természetesen attól függően hogy mennyit vett ki belőlem a bringázás.
Vasárnap reggel az utam ugyanarra vitt, mint előző nap, csak most a sportpálya helyett balra fordultam Tardos felé, ez kb +10-15 percet jelent autóval, és most nem egyedül utaztam, mert nem én vagyok az egyetlen a családban, aki futni szokott. Tardos gyönyörű helyen fekszik, két hegy között van a völgyben, kicsit hasonló, mint a Bakonyban Bakonybél. Odaértünk, elmentünk a rajtszámokért, ahol megmutatták, hogy hogyan működik a dugókás időmérés, mert ilyet még nem láttunk. A rajt előtt még elmentem kocogni egy kicsit bemelegítésképpen, kellett, mert a rajt után egyből komoly heggyel indul a pálya. Még éppen időben értem vissza, pont annyi időm volt a rajtig, hogy elindítsam az útvonalrögzítő alkalmazást a telefonon. Nem voltunk sokan a rövidebbik távon, maximum 40 lehettünk. A rajt után páran egyből kilőttek, azt hittem lassabban fognak kezdeni, aztán majd fokozzák a tempót, kb 200 méter után a 8. helyen voltam és próbáltam ráállni egy olyan tempóra, amit a verseny végéig is bírnék. A mögöttem jövők gyorsan leszakadtak, de tőlem is távolodott a szétszóródó eleje, aztán 4-5 perc után elkezdtem közeledni az előttem futókra, a terepre beérve már felzárkóztam a 7. mögé, nem sokáig voltam mögötte, mert az első közepesen meredek emelkedőn elkezdett gyalogolni. Szép lassan közeledtem a többiekre is, aztán a meredeken hamarabb kezdtek el sétálni, mint én és így utolértem őket. Az út nagyon meredekre váltott, kb átlag 25%-osra, de helyenként meredekebbre, meglepő módon lesétáltam őket felfelé, a hajszálvékony futók lihegve szenvedve próbáltak felsétálni az emelkedőn én meg a nagydarab elsétálok mellettük és a meredek végére már látóhatáron kívülre kerülök, érdekes. Úgy látszik a bringa miatt ennyivel erősebb a lábam az emelkedőkön. Magam előtt nem láttam senkit, innentől egyedül futottam a csúcsig, a hegy teteje nem volt már annyira meredek, lehetett kicsit pihenni. Itthon néztem, hogy az első 4 km-t 350m szinttel kb átlag 6 perces kilométerekkel tettem meg, nem is olyan rossz. :) A lejtő eleje nem volt túl meredek kényelmesen lehetett rajta futni. Pár perc után hátranéztem, mert zajt hallottam és láttam, hogy jönnek mögöttem, kénytelen voltam belehúzni lefelé is. A lejtő közben meredekebb lett és őrült tempóval "zuhantam" lefelé rajta, elég megerőltető volt ilyen tempónál a lábaimat egymás elé rakni, fájt a combom és a vádlim is a nagy becsapódásoktól. Kicsit csökkent a hegy meredeksége és máris a nyakamon voltak hárman. Elengedtem őket, nem tudtam az ő tempójukban futni lefelé, eddig azt hittem, hogy lefelé majd jó leszek a súlyom miatt, de nem, én rondán trappolva futok lefelé, ők meg légiesen, nem tudom, hogyan csinálják, azért végig látótávolságon belül voltak A lejtő alján volt a frissítőpont, ezután újra felfelé futottunk. Meredek,
köves, gyökeres volt az út, nehéz volt rajta futni, de majdnem sikerült végig, az előttem menő hamar elkezdett sétálni rajta, én szinte végig futottam, a tető előtt meg is előztem. Közben már kezdtük utolérni a fél órával hamarabb rajtoló két kört futókat, nagy részük sétált, úgy látszik ők a limitidőre mentek. Innentől már csak kb 5km sík és lejtő vegyesen volt hátra. Folyamatosan közeledtem az előttem futóra, de jött hátulról az előző emelkedőn megelőzött futó is, aki az egyik meredekebb lejtőn simán kikerült és lehagyott, ő nagyon haladt lefelé. Futottam vele egy ideig, kb a vége előtt másfél kilométerrel megelőztük mindketten az előttünk futót.
Az erdőből kiérve más sebességre kapcsolt, már képtelen voltam vele futni, de szerencsére a mögöttem jövő sem tudott velem. 1óra 13 perc valahány másodperc alatt futottam le a távot, kb 5perces ezrekkel, előzetesen 1óra 15perc körüli időt terveztem, sikerült teljesíteni a célt. Végül, mint kiderült, 5. lettem (nem 7. mint hittem ), mert voltak eltévedések is, a lejtőn mögöttem jövők között is akadt ilyen. A keringésemet egyáltalán nem viselte meg a futás, de a lábaim a lejtőktől teljesen kész vannak, már most érzem, hogy brutális izomláz lesz ebből holnapra.
A rendezvény nagyon hasonít egy jól szervezett monti maratonhoz, ugyanolyan szpíker, tombola, frissítés, csak talán a célban jobb az étel (sajtos penne is volt) és persze a futóknál is ugyanolyan baráti a hangulat, mint a bringásoknál.
Lehet nem is lennék annyira rossz futó? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése